coaching, mentoring, tanácsadás

CREATIVE COACH

CREATIVE COACH

Mi leszel, ha nagy leszel?

2016. július 16. - Kövesdi Mátyás

Mi leszel, ha nagy leszel?

 

Gyerekként hányszor tették fel a kérdést neked? Tudtad a választ is?

Akkor sok szakma tetszett nekem, rendőr, kukás, űrhajós. Magától értetődő volt, hogy mikor éppen, melyik tetszett a legjobban. Aztán, amikor belecsöppentem a munka világába, akkor valahogy ez már nem volt annyira egyértelmű. Egy idő után rájöttem, hogy leginkább, akkor tudom olyanra formálni a környezetemet a munkában, ha vezető leszek. 

 

Úgy kezdődött, hogy nem tetszett a cég belső honlapja, az intranet. Jobbat szeretem volna. Aztán nem tetszett egy számlázási rendszer lecserélésének tesztelésére összeállítot csapat napi működése. Elkezdtem átvenni az irányítást. Egyre komolyabb megbízatásokat kaptam, több embert vezetem, nőt a felelősség. Azt mondták tehetséges vagyok. Évente megkaptam a kérdést, hogy mi a következő pozíció, amit szeretnék. Hova akarok fejlődni. Igazából a kérdést sem értettem. Imádtam a feladatom, úgy éreztem még sok dolgom van benne. Jött a következő év és megint jött a kérdés. Most már tétje volt, bele kellett tenni egy anyagba, ami alapját képezte egy beszélgetésnek, ahol eldőlt, hogy kikbe szeretne invesztálni a cég. Itt már elvárás volt, hogy tudd, hogy merre tartasz. Az irány meg volt, tudtam, hogy szeretnék HR terület vezetője lenni. Nem kellett sok idő máris a HR-en találtam magam.

 

Volt egy külföldi, nagyon tapasztalt mentorom, aki azt kérdezte tőlem. Oké itt vagy a HR-en, de melyik részében leszel világszínvonalú? Rosszul esett a kérdés, nem hagyott örülni. Dolgozott bennem a kérdés, kerestem a választ. Igazából már máshol dolgoztam, amikor rájöttem, hogy mi volt a válasz, amit akkor kerestem. Ott volt az orrom előtt, de nem voltam elég érett, hogy meglássam. 

 

Mentorként és coachként is sokszor találkozom a dilemmával, ami a következő karrier lépésre vonatkozik. Közös pont a sikeres történetekben, hogy van egy pillanat, amikor megfogalmazod magadnak, hogy mit is szeretnél igazán. Az elmúlt hónapokban 3 történetet is hallottam, ami erről szólt. Az egyik esetben egy vezető sokáig nem tudta a kérdésre a választ, de amikor magának megfogalmazta, hogy még egyet feljebb kíván lépni, hamarosan meg is történt.

Egy másik vezetőnek már szüksége volt a változásra, nem érezte jól magát a bőrében. Amikor végre megfogalmazta magának, hogy váltani kell, felpörögtek az események és sugározni kezdett a boldogságtól. Jó volt látni a felszabadultságot. A harmadik esetben pedig már régen megfogalmazódott, hogy merre szeretne mozdulni, de nem merte elmondani senkinek. Aztán, amikor a lehetőség megtalálta derült ki, hogy egy régi vágya teljesült. 

 

Mi a tanulság? A karrieredet azzal is tudod segíteni, ha jól átbeszéled magaddal, hogy merre tartasz. Ha megfogalmaztad magadnak, akkor tedd meg, hogy elmondod a környezetednek is. Ezen felül még sok tényezőnek a helyén kell lennie, de a fentiek biztosan segítenek.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://creativecoach.blog.hu/api/trackback/id/tr298895164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása